Folytattuk a biológiai növényvédelmet teljes területünkön, mind a 8 dűlőnk 15 parcelláján.
Küzdelmes évjárat volt. Mikor már azt hittem túl vagyunk a nehezén, másodszor is támadásba lendült a lisztharmat, sőt még a peronoszpóra is megjelent.
Augusztus végére lemondtam az aszúszemekkel kapcsolatos álmaimról, és az értékek mentésére törekedtem. Az előző évekkel ellentétben, dűlőnként egy hullámban szüreteltünk. Amikor elérkezett a pillanat, egyszerre leszedtük és együtt dolgoztuk fel az ép szőlőfürtöket, a töppedőket és az aszúszemeket is. Dűlőnként persze külön-külön. Végül a termés fele a pincében, másik fele a földön végezte.
Szüret idejére 25 darab új hordó – négy különböző erősségű pörköléssel – várta a mustokat, lehetőséget adva a hosszabb hordós érlelésre. Úgy képzelem el, dűlőszelektált Főborok készülnek majd a 2016-os évjáratból.
Novemberben nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztünk. Szárazboros Prémium kategóriát hoztunk létre, és mutattunk be egy szakmai borbemutató alkalmával, a Pomo D’Oro étteremben.
TÍZ ÉV UTÁN… lett a sorozat neve, utalva arra, hogy ez a hat 2006-os dűlőszelektált szárazbor (4 Furmint és 2 Hárslevelű) 2016-ban, TÍZ ÉV UTÁN került forgalomba.
Mádi teleim közül az idei volt a legkeményebb. Bízom benne, hogy a szőlő kártevőit is meggyérítette a nagy hideg. Sajnos a tőkéket is megviselte az idei tél. A rügyvizsgálatok szerint 25%-os a fagykár a főrügyekben.
2017
Februárban került forgalomba két 2011-es évjáratú bortételünk, HUMAN néven. A Human Furmint 20 hónapot érlelődött hordóban, majd 3 évet palackban, a HUMAN Hárslevelű, 24 hónapot hordóban és 2,5 évet palackban, majd ezután került forgalomba. A Human elnevezést humánus árazásukról kapták.
Március elején 10,4 hektáros szőlőterületünk 2/3-a van lemetszve, a bodrogkeresztúri Hegyfarok-dűlő van még hátra, a maga 3 hektárjával.
Még egy jó hír a végére… éppen ma, március 9-én palackoztuk le a 2015-ös KORAI ÖRÖMÖKET, FECSEGŐT, és a 2013-as száraz FURMINTOT valamint HÁRSLEVELŰT.
Köszönöm figyelmed!