” Tudom-tudom már ideje volt…sőt, belátom azt is, már réges-régen működnie kellett volna… De végre elkészült! Kérlek, fogadd szeretettel megújult honlapunkat!
Természetesen nincs még minden készen, lesznek még apró finomítások, lesz angol verzió is, sőt lengyelt is szeretnék majd! Ehhez azonban időre lesz szükségem, mert be kell lássam, nem kapkodom el a dolgokat…
És akkor, bemelegítésként, néhány hír a közelmúltból…
A Szőlőben Márciusban befejeztük a metszést. Egy hektáron, a Holdvölgyön, visszavágtuk Furmint és Hárslevelű tőkék törzseit, és a már meginduló új hajtásokra Május végén Sárga Muskotály csapokat fogunk ráoltani. Jelenleg a szőlő támberendezését javítgatjuk, és az új, metszésnél kialakított karokat kötözzük le. Tavaly, nyolc dűlőnk közül kettőben megkezdtük az organikus növényvédelmet. Ez 10,4 hektáros területünkből, 1,4 hektárt jelentett. Idén azt tervezzük, a tavalyi sikertelenség ellenére, legalább még három hektáron bevezetjük ezt a fajta védekezést! (tovább…)