Hosszas előkészületek, viszontagságos címketervezés után végre, december elején forgalomba került 5 szép érlelt tételünk. Részleteket róluk a “Boraink” menü pont alatt találtok!
2017. december 19.
Év végi beszámoló:
A szüretet idén október 20-án, meglehetősen hamar befejeztük, aszúnk pedig nem lett, bármennyire is szerettem volna. Bőven van bennem hiányérzet, úgy érzem jóval több volt ebben az évjáratban, mint ami a pincénkbe került. Ez volt a 3. évünk, amikor biológiai növényvédelem mellett igyekeztünk megvédeni szőlőinket, úgy gondolom sokat kell még tanulnunk…
Annak viszont örültem, hogy idén sok mádi embert láttam, szőlőikben boldogan aszúzgatva.
A munka most a pincében folytatódik. Megteltek a 2016-ban vásárolt új hordók mustokkal, amelyek mostanában kezdenek újborokká válni. Jövőre sokat kell palackoznunk, 2013-as édes és 2015-ös száraz tételekkel kezdünk majd.
December 1-én Zalán fiammal Kassán jártunk, a Furmint Fórumon, 20 magyar és 14 felvidéki pincével együtt. Szeretek Kassán lenni, olyan mintha otthon lennék.
December 8-án pedig a “Bormedence” nevű kóstolón vettünk részt, ahova a Kárpát-medence összes szegletéből érkeztek pincészetek, Érmelléktől- Baranyáig, Felvidéktől- Délvidékig… Jó volt!
2017. december 18.